Kutya biztonsági öv/kutyabox: melyik a legjobb 2021-ben?

Minden, amit tudni kell, a kutyák és a cicák autós biztonságáról

Egy 60 km/h sebességű autóbalesetben egy 30 kg-os kutya 1200 kg-os lövedékké válik. Ennek a becsapódásnak az ereje mind a kutyát, mind az emberi utasokat életveszélybe sodorhatja. Mégis sokan közlekedünk nap, mint nap úgy, hogy a kutya biztonsági öv és rögzítés nélkül ül a hátsó ülésen, vagy akár az ölünkben, miközben vezetünk.

“A kutya kibiztosítása az autóban olyan, mint egy tűzoltó készülék vásárlása” – mondja Patrick Kruse, a Ruffwear alapítója. “Senki sem tervezi a kutya hámját tesztelni a valóságban egy ütközéskor. Azonban, ha mégis sor kerül erre, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a kutya megfelelő bekötése nemcsak jó dolog, de életmentő is lehet.”

Esmé és Alfie is rendszeresen utazik kocsival. Ha alapul veszem a remélhetőleg tizeniksz év együttlétünket, akkor szinte kizárt, hogy ne történjen az évek alatt legalább egy hirtelen fékezés, amikor előre repülhet a baleset folyamán.

Szeretném, ha maximális védelmet és túlélési esélyt adnék egy baleset alkalmával mindannyiunknak, ezért elkezdtem kutatni, hogyan tudnám a legnagyobb biztonságban tudni őket.

Tehát, vajon elég egy 500 ft-os kutya biztonsági öv az Ali-ról, vagy Wish-ről?

3 fő dolgot kell figyelembe vennünk mind a kutya, mind a saját biztonságunk érdekében:

A megfelelő kutya biztonsági öv és hám szett

  • megakadályozza a zavaró tényezőket,
  • lelassítja a kutya testét ütközéskor és
  • a kutyát helyben tartja ütközés után.

Egy rendszer mindezt tudja gyorsan és kényelmesen, hogy tényleg minden egyes alkalommal alkalmazd, amikor a kedvencedet a kocsiba teszed, ahogy a saját biztonsági övedet is bekapcsolod. Ráadásul kényelmesnek kell lennie a kutya számára is.

Szállítás kutyaboxban

kutyabox

Természetesen nem minden térelválasztó és box egyforma.

Sok térelválasztó gyenge anyagokból készül. Az a megfelelő, ami az autó vázához rögzíthető. Ha a saját kezeddel ki tudod rángatni a helyéről, akkor az nagy valószínűséggel nem sokat fog védeni.

Hasonló a helyzet a műanyag box-oknál is. Ha egy olyan dolgot szeretnél biztonságban tudni, amiből 1200 kg-os lövedék válhat, akkor ne olyan műanyag boxot válassz, amit a saját lábaddal is be tudsz rúgni, hiszen nem fog kitartani egy ütközésnél.

A térelválasztók és a boxok segíthetnek abban, hogy az emberi utasok biztonságban legyenek, nehogy egy kutya előrerepüljön ütközés során, valamint segíthetnek a kutyák járműben tartásában, de szinte semmit sem tesznek azért, hogy valóban védjék a kutyát a baleset során. 

 

kutyabox


A Volvo V90 Cross Country kutyabox rendszere a jármű vázához csatlakozik, így a lehető legerősebb. Mivel szorosan követi a csomagtartó és a csomagtér ajtó kontúrjait, maximalizálja a kutyák számára elérhető helyet.


Sosem gondoltam volna, hogy fontos a kutya ütközés utáni helyben tartása is. Pedig magától értetődő. Egy kutya pánikba esve az ablakon át kirohanhat a forgalomba, ahol további életveszélybe sodorhatja magát. Sőt egy pánikba esett kutya, ha nincs megfelelően minőségi kutya biztonsági övvel és hámmal bekötve baleset után, késleltetheti a segítség adást, amire az emberi utasoknak szüksége lehet.

“Nem az autóbalesetben halunk meg” – mondja Kruse. „Az úgynevezett harmadik térhatás az életveszélyes.

Amikor az autó egy téglafalnak ütközik – az az első térbeli ütközés.

A mellkasod nekiütközik a kormánynak – ez a második térbeli ütközés.

A belső szervek a bordának ütköznek – ez a harmadik térbeli ütközés, és itt történik a kár.

Ha a kutyád egy ütközés során úgy pattog a boxban, mint egy gumilabda, akkor ezek a károk bekövetkeznek.”

A trükk az, hogy kezeljük a szóban forgó lény ütközéskori lassulási sebességét, ami azt jelenti, hogy csökkenteni kell azt az erőt, amellyel a szív, a lép, az agy vagy más szervek összecsapódnak valami keménnyel.

Ez az, amit a biztonsági övek és a légzsákok megtesznek az embereknek, de az elmúlt évekig nem volt elérhető ilyen termék a kutyák számára.

Kutya biztonsági öv és hám kedvencednek

Eddig nemhogy kutya biztonsági öv és hám nem létezett, de szabványok sem voltak, amelyek meghatározták, hogy ezeknek a termékeknek mit kell tudniuk teljesíteni.

Míg a magyar kresz- és jogszabály a kutyát szimpla rakománynak tekinti, addig például New Jersey-ben 2011 óta az törvénynek megfelelően, ha kedvencedet megfelelő kutya biztonsági öv kötés nélkül szállítod az autóban az állatkínzásnak minősül és komolyan büntethető!

Sajnos negatív események és tapasztalatok hoztak magukkal pozitívumot is.

Egy balesetet átélt hölgy, Lindsey Wolko létrehozta az Állatbiztonsági Központot (CPS), ahol ugyanolyan teszt körülményeket hoztak létre autós kutya biztonsági övek, hámok, hordozók és egyéb termékek tesztelésére, mint amilyenek például az NCAP törésteszt laboratóriumai. Wolko rájött, hogy tesztelési módszertan nélkül nem lehet biztosítani az eredményességet, és enélkül a fogyasztók nem tudhatják, melyik termék működik és melyik nem.

 

Ez a videó olyan termékek összefoglalóját mutatja, amelyeknek nem sikerült a CPS teszt.

A CPS, és azóta több tesztlaboratórium útmutatóként elfogadta a gyermekbiztonsági rendszereket szabályozó 213-as Szövetségi Gépjármű-szabványt (FMVS 213), amely módszertant dolgozott ki a kutyák biztonsági rendszereinek ezen szabvány szerinti tesztelésére. A meglévő termékek kezdeti teszt eredményeitől leestek az állak és tágra nyitották a szemeket. A tesztelt eszközök közül mind megbukott a teszten.

A CPS négy problémát sorol fel, amelyet az első tesztelés során talált:

  • Rendkívül alacsony a túlélési esély valószínűsége az állat számára.
  • Veszély az emberekre, ha a kutya rakétává válik.
  • Fojtogatás és / vagy egyéb testi sérülés az állatnak, ha a hámok az ütközéskor szorosan megakadnak.
  • Az állat a járműben lévő szerelvények kiterjedt károsodását okozta.

“A kutya ténylegesen csúzlivá válik, vagy belegabalyodhat ezekbe a rendszerekbe, illetve egyes esetekben az ütközés letépett darabokat a próbabábuból, miközben a szélvédőn át katapultálódott” – mondja Lindsey Wolko.

Az FMVS 213 alkalmazásával a CPS legfőbb gondja az, hogy a kutya ne ütközzön az első ülések hátuljába, mivel a kutyák biztonsági öveit és hámjait úgy tervezték, hogy a hátsó ülésen lévő biztonsági övekhez rögzítsék.

De hova rögzítsük a kutya biztonsági övet?

A CPS tesztek során úgy látták, hogy a lapockák közötti rögzítési pontok hatékonyan megakadályozzák a kutyákat abban, hogy ütközzön az előttük levő ülésekkel, de a kutyákat is megfordítják, és így a becsapódó erők természetellenes módon járják át a testüket. 

Nézzétek meg a tesztvideókat, és pontosan láthatjátok, mi történik.

Milyen a megfelelő kutya biztonsági öv és hám szett?

A kutya biztonsági övek és hámok, amelyek végül megkapták a CPS minősítést, korlátozzák a kutya előre bukását, és azt is igyekeznek megakadályozni, hogy ütközéskor megforduljanak maguk körül.

Ha például leugranak egy magas szikláról a földre, a kutya belső szerveit a mellkas vagy a borda ketrec támogatja. A kutya erejének legnagyobb része az elülső lábakon keresztül fejlődik ki, és ennek nagy részét a mellkas területe támasztja alá.

Ebből kiindulva a kutya helyes megtámasztásának leghatékonyabb módja az, ha a mellkasán és a hátán keresztül indul és húzódik a farka felé.  Fontos, hogy a hámhoz tartozó kutya biztonsági öv a csípőnél, a farok fölött legyen. A hámok párnázottsága ezután biztosítja a lassulást, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a baleset túlélhető legyen, és a kutya a baleset során megfelelő helyzetben maradjon.

Tehát nem véletlen, hogy a leghatékonyabb kutya biztonsági övek és hámok végül olyanok lettek, amelyet arra terveztek, hogy egy kutyát ugyanabban a helyzetben tartson, mint az autó ülésén ülő gyereket.

Kurgo Impact

kutya biztonsági öv és hám szett

Ár: 25.200 Ft

kutya biztonsági öv


A Kurgo évek óta tervez hámokat, de az Impact esetében sokkal többről van szó. Olyan hám kellett, ami nem egy túra hám, amivel felemelheted a kutyád, vagy amibe bepakolhatod és cipelheti a saját felszerelését egy komoly túra során.

8 évet töltöttek az Impact kutya biztonsági öv és hám szett kifejlesztésével, tesztelésével. Nem akarnak dicsekedni, de a rómaiak csak 7-et töltöttek a Colosseum megépítésére.

Ez a 8 év tele volt próbálkozással, kudarccal, tanulással, tervezéssel és még több tervezéssel és a végén ütközésvizsgálattal. Mindez bekerült a biztonsági kutyahámba. Az eredmény? A biztonság és a kényelem igazi remekműve, amely megfelel az Amerikai Szövetségi Gépjármű-biztonsági előírásoknak gyermek utasoknak (FMVS 213).

Ütközés- és töréstesztelt: 50 kg-os kutyákig bizonyított.

Vastagabb nejlon hevederek és több ezer kg erőt kibíró fém rögzítők kellenek. Korlátozzák a kutya előre bukását, és azt is igyekezzenek megakadályozni, hogy ütközéskor megforduljanak maguk körül.

Ebből kiindulva a kutya helyes megtámasztásának leghatékonyabb módja az, ha a mellkasán és a hátán keresztül indul és húzódik a farka felé.

Fontos, hogy a heveder biztonsági öve a csípőnél, a farok fölött legyen. A nejlon hevederek és a heveder párnázottságának rugalmassága ezután biztosítja a lassulást, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a baleset túlélhető legyen, és a kutya a baleset során megfelelő helyzetben maradjon.

KURGO IMPACT vásárlás

Kurgo Tru-Fit Smart

kutya biztonsági öv és hám szett

Ár: 13.900 Ft

kutya biztonsági öv

A kényelem találkozott erővel, és most ők a legjobb barátok.

Egyesek szerint az ellentétek vonzzák egymást. Mi azt mondjuk, hogy a kényelemnek és a biztonságnak elsősorban nem kell ellentétnek lennie. Sziklamászó hámokon alapuló mérnöki munka a világszínvonalú biztonság érdekében. Öt beállítási pont az egyedi illeszkedéshez. És egy párnázott mellkas rész a kényelem érdekében. Szóval biztonság vagy kényelem? Mi lenne, ha mindkettő?

Ha kisebb kutyád van ez a kutya biztonsági öv és hám szett egészen 34 kg-os kutyákig ütközés- és törésteszten bizonyított.

KURGO TRU-FIT vásárlás

Sleepypod ClickIt Sport és ClickIt Terrain

Ár: €69.99 és €89.99

kutya biztonsági öv

A nagytestű kutya biztonságának megőrzése kompromisszumot igényel a testalkata és a kocsiban korlátozott hely miatt.

Egy megfelelő kutya biztonsági öv és hám szett megakadályozza, hogy a kutya ide-oda csapódjon az autó belsejében. Óvja a kutyát, hogy ne repüljön ki a szélvédőn. Olyan borulás esetén, ahol az ablakok kitörnek, a kutya bekötve marad és nem menekülhet el.

A DUKE 2.0, a Sleepypod törésteszt-kutyája, amely az ütközési erőket méri, a Clickit Terrain és Sport esetében tökéletesen, a magas biztonsági követelményeknek megfelelően teljesített.

kutya biztonsági box

A Sleepypod Clickit hámok könnyen használhatók a biztonság feláldozása nélkül.

A szabadalmaztatott Infinity Loop kialakítás kiküszöböli a kemény szilárdságú acél hardverek szükségességét. Ez az Infinity Loop heveder, párnázott mellénnyel kombinálva, eloszlatja és csökkenti a sérüléseket okozó térbeli ütközési erőket. A Clickit Terrain és Sport három érintkezési ponttal rendelkezik. A három érintkezési pont csökkenti az előre- és az oldalirányú mozgást ütközés vagy hirtelen megállás esetén, ezzel védve kedvencedet és téged is.

SLEEPYPOD CLICKIT TERRAIN és SPORT vásárlás

Annak ellenére, hogy még nem létezik tökéletes megoldás a nagy testű kutyák biztonságos autós utaztatásában, úgy véljük, hogy egy töréstesztelt box és azon belül egy ütközés- és töréstesztelt kutya biztonsági övvel és hámmal bekötve, a létező legjobb megoldást képviselik, tekintettel a személygépkocsik korlátozott helyére, de még sajnos így is összetörheti magát.

Térjünk rá egy picit a macsekokra. Velük maximum a méretük miatt könnyebb a helyzet. Azonban itt is olyan hordozó kell nekik, amely a lehető legbiztosabban a helyén marad ütközéskor és elég puha, kényelmes, hogy ne törje össze magát benne a kis, puha bajszos.

Azokban az esetekben, ahol Cirmit állatorvoshoz kell vinni, vagy épp együtt túráztok puhamanccsal is, akkor a Sleepypod ütközés- és töréstesztelt hordozói a legtökéletesebbek számotokra.

Sleepypod Mobile Pet Bed

Ár: €189,99

kutya biztonsági öv dogbox

Tökéletes hordozó a mindennapokra és autós utazáshoz is. Ütközés- és töréstesztelt, a legmegbízhatóbb útitárs négylábú társadnak 6,5 kg súlyig. Ha cicád, vagy 7 kg alatti kiskutyád van mindenképp ezeket a hordozókat javasoljuk. Jelenleg nekik ez a legbiztonságosabb. Itt nincs szükséged kutya biztonsági övre, vagy hámra sem. 

Konklúzió

Egyelőre ott tartunk, hogy autókat embereknek építünk, nem kutyáknak, vagy macsekoknak. Nincs olyan autó még a piacon, ahol a kutyát, macskát is szem előtt tartják biztonsági szempontból. Addig kompromisszumokat kell kötnünk és törekednünk kell a létező legjobb megoldásra.

További cikkek:

Etetés, és eledel választás a gondolkodó homo sapiens-nek

Tavaszi véráldozat 

Nézz körben nálunk az utazási kellékek között: https://www.urbanfauna.hu/collections/utazasi-kellekek 
 
NyauVau!

Ajánlott termékek

Tagged with: autós biztonság

Older Post Newer Post