Itt a tavasz a nyakunkon, hála az égieknek, azonban van egy pici, de annál veszélyesebb velejárója: indul a vérvásári főszezon! A világ apraja, azaz kullancs, bolha, szúnyog és társaik állnak sorban friss A, B, AB és 0-ás vérért erdőn, mezőn és a helyi városi parkokban. Hacsak nem vagy kékvérű, vagy XYQ illetve ezek kombinaciója a vécsoportod, akkor sajnos te és Kedvenced is az étlapon szerepeltek. Már a tél sem ad megnyugvást, vagy jelent teljes védelmet, mivel télen is láttunk már tavaszt, a kis vérszopók pedig átvészelik a fűtött, városi környezetben akár a mínuszokat is.
Esmével megtettük a magunk kálváriáját ez ügyben, ugyanis hosszú évek kellettek, mire megtaláltuk neki a legmegfelelőbb megoldást. A probléma abban rejlett, hogy mindenképpen természetes megoldást szerettem volna, de kizárólag akkor, ha működik! Esmé is, mint legtöbb fajtársa Kiltix, Advantix, Foresto-val kezdte, megspékelve 'jó illatú' cseppekkel a dupla védelemért. Majd jött a "csodaszer" a Bravecto és társai. A 'mérges' nyakörvek mellett volt benne párszor kullancs, ilyenkor fejvesztve rohantam az orvoshoz megelőző injekcióért. A Bravecto teljesen bevállt, volt benne kullancs, de megszáradva, holtan esett ki belőle, szúnyog ellen nem tudom jó volt-e valaha.
Majd jött a furcsaság: Esmé állkapcsa lebénult. Édesem épp a negyedik életévét töltötte be. Se inni, se enni nem tudott. WTF?!?!?! Napi szinten infúziók, szteroidok, CT és amit el lehet képzelni következett. "Nem tudjuk mi a baja. Valami neurológiai dolog, talán egy ideggyulladás az agyban." Aha. Hát az állatorvosi agykutatás eléggé embriócipőben jár, de a dokinknak hála, aki tényleg minden létező gyógyírt bevetett, lassan, milliméterről, milliméterre jobban tudta összezárni a száját. Pár hét múlva, mintha meg sem történt volna, Esmé boldogan lefetyelte a vizet és tolta magába hőn szeretett...nos bármit.
Ezt az egészet azért írtam le, hogy tisztán lássátok az egész képet. Határozottan állítom, hogy egyáltalán NEM hozom feltétlenül összefüggésbe (a rémhírektől és kutatási eredményektől függetlenül) a belsőleg adható kullancs elleni szereket Esmé akkori betegségével, de azt viszont határozottan eldöntöttem, hogy nem adok semmit a szájába, de még a bőrére sem, ami idegméreg és belemegy a vérébe, még akkor sem, ha ez rettenetesen biztonságos a kutyáknak és a cicáknak. Ok. Akkor viszont mi legyen? Mit adjak, ami működik 99.9%-ban, úgy, mint az élősködőknek szánt idegmérgek, hogy ne azon aggódjak, hogy mikor kerül kórházba babesiosis, vagy Lyme-kór, vagy egyéb kullancs okozta betegség miatt?! Évek kutatása, keresése következett. Mindent kipróbáltunk. Ultrahangos bigyusz, geránium és egyéb gyógynövények tárháza. A gerániumból (aminek egyébként nagy híve vagyok) annyit kellett ráfújnom, hogy egyáltalán hasson valamit, hogy mindketten a köhögőroham közepette és a fulladás szélén álltunk. Nos megállapíthattam, hogy Esmé vére keveredve a gerániummal vonzza a kullancsokat. Jöttek a bestiák ezerrel. Esmé golden retriever lévén, krémszínű, hosszű szőrével piha-puha otthont biztosít a kegyetlen nyolclábúaknak és társaiknak. Magyarán szakács kedvence az étlapon.
Józan paraszti eszemet követve, rendeltem távoli országokból olyan készítményeket, melynek összetevőinek a létezését sem ismerik az itthoni kórokozók. Ezzel már sokkal jobb teljesítményt értünk el. Nem szeretik a cédrusos-citrusos alapú keverékeket. Sem a Pilisben, sem az Őrségben, sem a Balaton-felvidéken, sem a Margit-szigeten. Ok, ez olyan 89%-os védelem és majdnem mindennap friss, új adagot fújkáltam a biztonság kedvéért. Sokba kerül ez, úgy, hogy itthon nem kapni. Nem baj, nem adjuk fel, tovább kutatunk. És megleltük.
Mi?
Igen, létezik borostyán nyakék állatkáknak, nemcsak fogzástól szenvedő ember picúroknak. Éééééééés, működik! Nekünk. Nektek lehet nem fog. Természetesen, nem tudok más nevében írni, beszélni, csak a saját tapasztalatomat tudom leírni. Finomvérű Esmé megkapta négy éve első borostyán nyakörvét, miután végignéztem több Youtube videót, ahol kipróbálták olyan helyeken a nyakörvet, például Amerika legkullancsosabb vidékén (Pennsylvania), farmon, vagy mezőn egész nap heverésző, futkározó, hosszúszőrű ebeken, kik keményen küzdöttek az élősködőkkel. Gondoltam, mégha fizetett reklám videókra bukkantam is, hátha tényleg bevállt nekik, kipróbáljuk. Nagyon óvatosan adagoltam a dolgokat. Eleve azt írták, hogy két hét, mire hat a nyakörv. Négy hetet is vártam, mire el mertem hagyni lassan a mindennapi fújkálást és egyéb ultrahangos kütyüket. Működési elve roppant érdekes. Azt mondják, hogy a borostyán savtartalma segíti a bolhák és kullancsok távoltartását, a balti-tengeri borostyán pedig különösen magas, körülbelül 8%-os savtartalommal rendelkezik, így ez a leggyakrabban és talán az egyetlen működő borostyán erre a célra. Másik állítás szerint enyhe statikus elektromosság keletkezik, amikor a gyantakövek a háziállatok szőréhez dörzsölődnek, ezáltal a rovarok képtelen rátapadni, megmászni a szőrüket.
Szuper, ha valamiről jókat írnak, de engem csak az érdekel, mit tapasztalok, ha én magam próbálom ki. Illetve Esmé. A helyzet nálunk a következő. Esmé sokadik éve a balti borostyán nyakörv híve...ez nem igaz, semmit nem szeret a nyakán, de kedvesen megszokta. Eleinte lelkesen vakarózott és próbálta levarázsolni magáról a balti nyakéket, de nagy bánatára nem sikerült. Nálunk még egyszer sem szakadt el. Szinte minden hétvégén járunk kirándulni és mindennaposak a látogatásaink a városi zöld területekre (Római-part, Margit-sziget, Hajógyári-sziget, Szúnyog-sziget, Városliget, Normafa stb). A mindennapi városi zöld sétáink alkalmával nem használunk semmi mást, csak ez a nyakörv van rajta. Nagyobb erdőt és főleg mezőt is magába foglaló kirándulásaink alkalmával extra védelem gyanánt befújom még cédrust, vagy valamilyen citrust, vagy cédrust is tartlamazó spray-vel is.
A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy minden egyes ilyen kirándulás után átsimogatom, masszírozva átkutatom Esmét az élősködők után. Ez nagyon fontos, ugyanis bármit is használsz, ha találsz benne kullancsot, a mielőbbi eltávolítás a leghatékonyabb védekezés a kullancs méreganyagának kilövellése ellen, ha már a bőrébe fúródott. Ilyen alkalmakkor találtam 1-1 kegyetlen harcost, de sosem sikerült belefúrniuk magukat Esmé-baba bőrébe.
Nagyon fontos, ha úgy döntöttetek ti is, hogy kipróbáljátok a borostyán nyakörvet, mivel rengeteg gyártó van, csak a legjobb, megbízható forrású, 100% tisztaságú, balti borostyán nyakörvet vásároljatok. Nálunk ezt lehet kapni, mi ezt használjuk és ezt cédrusos spray-vel egészítjük ki. Semmi esetre sem állítom, hogy ne használj mást, nyilvánvalóan mindenki maga dönti el, miben bízik, mit ad az állatkájának. Legyetek nyitottak az állatorvos javaslataira és az alternatív lehetőségekre is!
∣ ® a képeket Esméről és barátairól a kirándulásaink alkalmával készítettem ∣